A b�b

Bementem a szob�mba. Sz�d�ltem, kavargott a fejem. Led�ltem az �gyamra. Elegem volt az eg�sz gy�l�lk�d�sb�l meg az ap�m eml�k�b�l! A hideg r�zott t�l�k! F�ztam, ez�rt magamra h�ztam a takar�mat. Behunytam a szemem, hogy megnyugodjak �s leh�tsem h�borg� gondolataimat.

-        Tybalt! Nem j�tszhatsz J�li�val, m�r t�l id�s vagy hozz�!

-        Tybalt! Kezd�dik a v�v��r�d!

-        Tybalt! Ne udvariaskodj a l�nyokkal!

�s m�g: „Tybalt, csin�ld ezt”, „Tybalt, ne csin�ld azt”. Pedig mennyire szerettem volna J�li�val j�tszani az udvaron!  A csal�dom szeretett �gy kezelni, mint egy feln�ttet, �m ezt kiss� t�lz�sba vitt�k, megfosztva ezzel a gyerekkoromt�l. �gy �reztem magam, mint azok a b�bok, amelyeket a v�rosba �rkez� mutatv�nyosok hoznak magukkal, hogy sz�rakoztass�k a n�pet. Engem ap�m nem engedett el kom�di�sokat n�zni. Csak J�lia besz�mol�ib�l �rtes�ltem r�luk. Kellemes l�tv�nyt ny�jtott, ahogy csillog� szemekkel, kipirult arccal mes�lte, hogy mit m�veltek a mutatv�nyosok a piact�ren.

Egyszer l�ttam egy olyan b�bot. M�r id�sebb koromban. Madzagokon l�gott a keze, a l�ba �s a feje. A madzagok pedig k�t, keresztben egym�sra fektetett fadarabhoz voltak k�tve. Csak egy pillanatra l�ttam azt a b�bot, m�gis tiszt�n �l az eml�kezetemben. Szinte l�tom magam el�tt…

�rdekes volt az a b�b. Nagyon hasonl�tott valakire, akit ismertem. Amikor felemelte a fej�t, r�j�ttem, kire hasonl�t: R�M! �n vagyok az! Eggy� v�ltam vele. �s a nagyn�n�m mozgatott. Oda h�zta a kezemet, �s oda rakta a l�bamat, ahov� �n nem akartam. De ez ellen nem tehettem semmit.

Ekkor azonban felvillant egy k�p a fejemben.

-        Tybalt – mondta egyszer ap�m, m�g k�ly�kkoromban -, amit most mondok, azt soha ne felejtsd el.

-        J� – mondtam, �s feln�ztem r�. Nagyon magas volt akkor, szinte a plafonig �rt.

-        Nem szabad feladnod. Semmi esetre sem. Mindig gy�zn�d kell, Tybalt, �rted?

-        Igen, �rtem.

Pedig egy�ltal�n nem �rtettem! Akkor m�g nem. Most azonban r�j�ttem a l�nyegre. „Ne add fel! Mindig gy�zn�d kell!” Ap�m szavai kavarogtak a fejemben.

Hatalmas er�fesz�t�ssel megmozd�tottam a madzagon l�g� kezemet, �s kih�ztam a kardomat a h�vely�b�l, amely a derekamon f�gg�tt. Magasba lend�tettem a fegyvert, �s elv�gtam vele a madzagokat. Hirtelen zuhanni kezdtem.

-        TYBALT! – ord�tott fel a nagyn�n�m. Majd felzokogott.

Nem nyitottam ki a szemem a f�ldet �r�s ut�n. F�ztam, �s meztelennek �reztem magam a k�telek n�lk�l. Pedig volt rajtam ruha. A lelkem �rezte �gy mag�t, mert megszokta a madzagokat. Terhesnek �rzetem a hirtelen j�tt szabads�got; azt, hogy most m�r nekem kell meghoznom a nagy d�nt�seket. �sszeh�ztam magam, remegni kezdtem, �s hirtelen eleredtek a k�nnyeim. S�rtam. �n, Tybalt, aki k�ly�kkor�ban egyetlen egy k�nnyet sem ejtett, mert megtiltott�k. �jra b�b akartam lenni.

A lelkem m�ly�n azonban �reztem: j�l tettem, amit tettem.

Tov�bb s�rtam, �s egyszer csak egy kezet �reztem a v�llamon. B�r nem l�ttam, de tudtam, hogy az a J�lia keze. J�li�r�l eszembe jutott a kedvese, R�me�, akir�l �pp ez�rt nem tudtam eld�nteni, gy�l�l�m-e vagy sem. Valami motoszk�lt bennem R�me�val kapcsolatban.

Kinyitottam a szemem. J�lia nem volt sehol, csak a k�pzeletem j�tszott velem. De ez a kis j�t�k seg�tett, hogy tiszt�n l�ssak.

Tudtam, mit kell tennem, �s most magam d�nt�ttem el, hogy ezt fogom tenni.

Ler�gtam magamr�l a takar�t, fogtam a t�r�met, �s kimentem a szob�mb�l. Sz� n�lk�l l�ptem ki az utc�ra, nem tudtam, hova megyek, sem hogy visszaj�v�k-e.

Csak egy dolgot tudtam: Meg kell tal�lnom R�me�t.