Erik

-   V�gre mag�hoz t�rt!

A f�rfi ezt hallotta el�sz�r, amikor visszanyerte az �ntudat�t �s kinyitotta a szem�t. Egy h�sz �v k�r�li l�ny �llt az �gya mellett, s�t�tk�k ruh�ban, homoksz�n� haj�t laza copfba fogva viselte.

Ki lehet ez? – k�rdezte mag�t�l a f�rfi. – M�g sosem l�ttam. Egy�ltal�n, hogy ker�ltem ide? K�r�ln�zett. Egy kicsi, de bar�ts�gos szob�ban tal�lta mag�t. Furcs�llta ezt, mivel utols� eml�ke az az �t menti fa volt, amelynek t�v�ben �sszeesett.

-   Hol vagyok? – k�rdezte.

-   Egy kis faluban, P�rizst�l nem messze – felelt a l�ny, m�g mindig mosolyogva. – �let �s hal�l k�z�tt lebegett. Ha nincs az ap�m, maga m�r nem �lne.

A f�rfi fels�hajtott. Lehet, hogy jobb lett volna meghalni, gondolta. Esz�be jutott, mi�rt is hagyta el P�rizst. Christine…

-   Mi�rt nem hagytak meghalni?! – fakadt ki hirtelen. Az eml�kei feld�h�tett�k: �ld�z�i, �s az, hogy a n�, akit szeretett, m�ssal �l �s boldog.

-   Becs�letb�l nem hagyhattuk! – ki�ltott fel a l�ny. – Gondolom, nem maga k�rte, hogy l�j�k v�llon! Vagy t�vedek? H�l�tlan alak – morogta az orra alatt.

-   Tudja, az ap�m a helyi lelk�sz – folytatta a l�ny kis id� m�lva. – M�r csak ez�rt sem hagyhattuk mag�t sors�ra.

-   Lelk�sz? Akkor most bizony�ra mindenki azt hiszi, itt a S�t�n k�ld�tte!

A l�ny a f�rfira n�zett, torz arc�ra, melyb�l egy d�ht�l izz� szemp�r meredt kifel�. M�r nem ijesztette meg, hozz�szokott a l�tv�ny�hoz.

-   Csak ap�m �s �n tudunk mag�r�l – mondta. – Meg az orvos. M�g hogy a S�t�n k�ld�tte! Ezt a badars�got!

-   Ha a kisasszonyt mutogatt�k volna ketrecben k�ly�kkor�ban, nem �gy besz�lne!

Ketrecben mutogatt�k? – a l�ny megremegett erre a kijelent�sre. Lehajtotta a fej�t. Szeme k�nnyekkel telt meg, ahogy elk�pzelt egy mag�nyos fi�t egy kupac szalm�n �lni egy ketrecben, melyet nevet� emberek �lltak k�r�l. Fels�hajtott, majd felemelte a fej�t. Kisim�totta a k�sza hajtincseit az arc�b�l, �s ekkor �szrevette, hogy a f�rfi �t n�zi. Az gyorsan elkapta a tekintet�t, mert b�r nem tal�lta a l�nyt k�l�n�sebben sz�pnek, valami miatt m�gsem tudta r�la levenni a szem�t.

Egyszer csak felkelt az �gyb�l, �s az ajt� fel� indult.

-   Maga meg hov� igyekszik? – k�rdezte a l�ny, miut�n kiss� �sszeszedte mag�t.

-   Nem maradhatok – v�laszolta a f�rfi, �s tov�bb botork�lt a konyha ir�ny�ba.

J�r�sa bizonytalan volt; l�ptei lass�ak �s neh�zkesek.

-   M�g nem mehet el! – ellenkezett a l�ny. – T�l gyenge hozz�. J�rni is alig b�r! Nem �p�lt f�l teljesen.

-   Nekem m�r �gyis mindegy.

-   Hogy mondhat ilyet?! Senkinek sem mindegy!

-   Ha �t�lte volna azt, amit �n, hagyna elmenni.

-   De nem hagyom. K�l�nben is, a maszkja a szob�ban maradt.

A f�rfi nem sz�lt. A l�ny kezdte jobban felpaprik�zni a hangulat�t. M�r-m�r azon volt, hogy kezet emel r�, de valahogy nem vitte r� a l�lek.

-   �s legal�bb h�rom napja nem evett – folytatta a l�ny. – Biztos �hes.

Egy pillanatra h�tat ford�tott a f�rfinak, aki m�r �t�sre emelte a kez�t. �m ekkor izmai elernyedtek, a t�rde megroggyant, �s csak a l�ny seg�ts�g�vel tudott talpon maradni.

-   Maga is l�tja, hogy m�g gyenge – dorg�lta meg fiatal �pol�ja. – J�jj�n, visszak�s�rem az �gy�ba. Azt�n hozok mag�nak levest.

A f�rfi visszafek�dt az �gy�ba. Ha er�sebb lenn�k, tal�n m�r nem �lne, gondolta mag�ban. De nem b�nthatom. Az ad�sa vagyok. Megmentette az �letemet, �s nem riasztja el az arcom sem.

A l�ny ekkor t�rt vissza egy t�lc�val a kez�ben; a t�lc�n pedig egy t�ny�r forr� leves g�z�lg�tt. Letette azt a f�rfi el�, aki bizonytalanul kanalazni kezdte az �telt. Akkor tudatosult benne, hogy m�r napok �ta nem evett, �s farkas�hes. N�h�ny perc alatt ki�r�tette a t�ny�rt. A l�ny mosolyogva n�zte.

-   Ahogy eln�zem mag�t, uram h�nyattatott sorsa lehetett – jegyezte meg.

-   Ne bolygassa a m�ltamat! – sz�lt r� a f�rfi.

A l�ny elvette t�le a t�lc�t, �s kivitte.

-   Most pedig pihenjen le – mondta, miut�n visszat�rt a szob�ba. – Ha b�rmi sz�ks�ge van, a szomsz�d szob�ban leszek.

Megfogta az �jjeliszekr�nyen l�v� gyerty�t, �s az ajt� fel� indult vele, majd hirtelen visszafordult.

-   Uram, megtudhatn�m a nev�t? – k�rdezte.

-   Fantom – morogta a f�rfi. – De r�gen… r�gen Eriknek h�vtak – tette hozz� valamivel l�gyabb hangon.

-   �n Jos�phine vagyok – mutatkozott be a l�ny is. – Erik – �zlelgette a nevet. – Nem baj, ha ezent�l �gy sz�l�tom?

-   �gy sz�l�t, ahogy akar – vetette oda a f�rfi.

-   Akkor… j� �jszak�t, kedves Erik – b�cs�zott Jos�phine, �s bizonytalanul megsimogatta a f�rfi arc�t.

Az egy sz�t sem sz�lt. Jos�phine elindult kifel�, �s az ajt�ban elf�jta a gyerty�t.

A f�rfi megborzongott, amikor a l�ny hozz��rt. �rint�se Christine-et juttatta az esz�be, s ez az eml�k halv�ny mosolyt csalt az arc�ra.