8. rész
2010.09.10. 21:57
Egy kézfogás és következményei
8.
- Miért van az, hogy mindig csak akkor látjuk egymást, ha szerelmi bánatod van? – kérdezte Stuart a pultra támaszkodva.
- Mert a képregény nem hizlal, - mondtam, elfordulva az újdonságok polcától. – És szórakoztatóbb, mint egyedül megenni egy egész doboz fagyit valami nyálas film közben.
De tényleg; valahányszor nem jött össze a dolog egy pasival, Stuart képregényboltjában kötöttem ki. Végzős egyetemista voltam, amikor a barátom kidobott, és sznob lévén utálta a képregényeket, ezért amikor szakítottunk, valami olyat akartam csinálni, amit nem szeret, így aztán könnyes szemmel berontottam a boltba, és sírós hangon elkértem a teljes Pókember-sorozatot. Ekkor találkoztam először Stuarttal, és azóta mindig ide jövök, ha nincs szerencsém a szerelemben.
- Most mi történt? – kérdezte.
- Szerinted mit jelent, ha valaki egy randi végén azt mondja: remekül érezte magát, aztán meg kezet fog veled? – fakadtam ki, felnézve a Batman legújabb számából.
- Kezet fog? – visszhangozta a magas, göndör hajú fiatalember. – Kezet fog veled, miközben azt mondja, hogy jól érezte magát? Egy randin? Ez paradoxon!
- Ez az! Hogy foghat velem kezet, ha egyszer jól érezte magát?! Ha jól érzed magad valakivel, azt minimum megpuszilod a randi végén, nem pedig kezet fogsz vele, mint valami tárgyaláson! Pedig azt hittem, ez most működni fog!
- Miért, ezúttal ki volt a szerencsétlen? Megint valami fiatal költő?
- Á, nem. Többé nem kezdek költőkkel. Ez most egy fizikus volt.
- Fizikus? – csodálkozott rá Stuart. – Még soha nem kezdtél fizikussal.
Ezt úgy mondta, mintha nap, mint nap kikezdenék férfiakkal, pedig a költő még csak a harmadik volt. Már az olyanok közül, akikkel egyáltalán eljutottunk az első randiig.
- És többé nem is fogok, - határoztam el keserűen. – Ez az egy okot adott azt feltételezni, hogy az összes többi is ilyen.
- El nem tudom képzelni, miféle fizikussal találkozhattál, hogy ilyen határozott véleményed lett róluk, - mondta Stuart kissé sértődötten.
- Csak azért, mert tavaly bejártál egy a fizika alapjairól szóló előadásra, még nem számítasz fizikusnak, - nyugtattam meg.
- Akkor ez azt jelenti, hogy… - csillant fel a fiatalember szeme.
- Nem, Stuart, nem azt jelenti, - szakítottam félbe, mert tudtam, mit akar mondani.
Azt, hogy ezt azt jelenti-e, hogy neki is van esélye nálam. Nincs, mert ha vele sem mennének jól a dolgok, milyen képregényboltba menjek sírni? Ez közel van a lakásomhoz, és már évek óta ide járok; eszem ágában sincs másikat keresni! Ha Stuart eladja a boltját, és mondjuk, elkezd az iShopban dolgozni, akkor talán lehet róla szó, de egyébként nem. Ezt ki is fejtettem neki, aztán, amíg ő bánatosan sóhajtozott a pult mögött, én elvonultam a sarokba a Csodálatos Pókember egyik példányával.
Nem tudom pontosan, meddig ülhettem ott, belefeledkezve a rajzokba, amikor meghallottam azt a hangot, amelytől felállt a szőr a hátamon. Bármit, csak ezt ne!
- Még a Facebook ismerősei közül is törölt. Én ezt nem értem!
A Sáskaember. Mi a fenét keres az én képregényboltomban? Óvatosan kinéztem az újság mögül, és láttam, ahogy Sheldon és három barátja a pulthoz sétálnak. Úgy döntöttem, addig nem fedem fel magamat, amíg nem muszáj.
- Hello, Stuart, - köszöntek a fiúnak. Úgy tűnt, már régebb óta ismerik egymást. Még a végén kiderül, hogy ők is rendszeresen járnak ebbe a boltba.
- Hogy vagytok, fiúk? – kérdezte Stuart mosolyogva.
- Sheldonnak szerelmi bánata van, - újságolta Howard.
- Pontosabban egy csöppet melankolikus, de nála ez tökéletesen megfelel a szerelmi bánatnak, - mondta Leonard.
Szerelmi bánata van? Tudom, hogy bűn hallgatózni, de ezen szavak hallatán a pultnál folyó társalgás kezdett jobban érdekelni, mint Pókember kalandjai.
- A múlt héten elment randizni egy lánnyal, aki azután kitörölte őt a Facebook ismerősei közül és még Twitterről is! – mesélte Raj.
A kézfogás után ez a minimum!
Várjunk csak! Szerelmi bánata van? Miattam? Majdnem kiejtettem a képregényt a kezemből, annyira meghatódtam. A pasiknak általában nem szokott szerelmi bánatuk lenni miattam. Aztán eszembe jutott a kézfogás, és ez ismét feldühített.
- Miért, te nem törölnéd a lányt, aki kezet fog veled a randi végén? – pattantam fel a sarokból, ezzel elérve, hogy Raj elfelejtse, hogyan kell lélegezni.
- Sally! – kiáltott fel Sheldon. – Maga meg mit keres itt? Ez a mi képregényboltunk!
- A bolt a Stuarté, Sheldon, - közöltem szárazon, majd ismét Rajhoz fordultam. – De tényleg, te mit csinálnál a lánnyal, aki kezet fogna veled a randi végén?
Az indiai srác az ijedtségtől tágra nyílt szemmel bámult rám, sóbálvánnyá meredve. A szája széle remegett, de egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkán. Sokkot kapott volna? Ennyire azért nem voltam ijesztő.
- Raj? Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan. – Ne haragudj, nem akartam a frászt hozni rád.
- Nyugi, fél perc, és rendbe jön, - mondta Leonard. – Csak nem tud beszélni nők előtt.
- Józanul, - tette hozzá Howard. – Ha iszik, be nem áll a szája.
- Nekem is van egy ilyen barátnőm, - mondtam együtt érzőn. Szegény srác; nem irigylem.
- És van telefonszáma? – csillant fel Howard szeme.
- Mondom: barátnőm, - ismételtem, szúrósan pillantva a Beatle-hobbit keverékre, azt próbálván kifejezni, hogy még az ellenségemnek sem kívánnék egy randit Howarddal.
- Ti ismeritek egymást? – kapcsolódott be Stuart a beszélgetésbe.
Ekkor nagy vonalakban felvázoltam ismeretségemet Sheldonnal és barátaival, mely beszámolóm végeztével Stuart megállapította, hogy Sheldon volt az a fizikus, aki kezet fogott velem azon a múlt heti randin.
- Most már világos, miért lett olyan a véleményed a fizikusokról, amilyen, - mondta.
- Várj, Sheldon kezet fogott veled a randi végén? – kérdezte Leonard összevont szemöldökkel, majd miután bólintottam, azt hittem, kimenekül a boltból. – Sheldon, te komolyan kezet fogtál Sallyvel? – kiáltotta.
- Igen, baj? – vont vállat a Sáskaember, kezében a legújabb Batmannel.
- Úristen, Sheldon! – Howard nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.
- Ezt nem hiszem el! Még szép, hogy baj! Ezek után nem csodálkozom, hogy törölt az ismerősei közül, - mondta Leonard. – Én is ezt tettem volna a helyében.
- De hát mondtam neki, hogy jól éreztem magam vele, - folytatta a Sáskaember. – Mit kellett volna tennem még?
- Ugye most csak viccel? – kérdeztem.
- Miért, azt mondtam volna, hogy Bazinga?
Ez már hivatalos: a pasi egy szociális analfabéta! Akkor viszont nem hazudott a múltkor, egyszerűen csak nem tudta, mit kell csinálni. Te jó ég…
Addigra Howard megtalálta a módját, hogyan demonstrálja Sheldonnak, mit kellett volna tennie: fellapozta a Pókember egyik számát, és egy rajzot mutatott neki Pókemberről és Mary Jane-ről.
- Howard, tizennégy évesen már kinőttem a Pókember-jelmezemet, - mondta Sheldon.
- Nem a jelmez a lényeg! Mit csinálnak? – bökött Howard az újságra.
- A sokáig fejjel lefele lógás nem egészséges, - csóválta a fejét Sheldon. – Az ember fejébe száll a vér.
- Könyörgök, Sheldon, hadd ne kelljen lesmárolnom Koothrappalit! – tört ki Howard.
Ennek hallatán Raj nagyot sikítva kimenekült a boltból, én pedig fellélegeztem, hogy az alacsony mérnök nem rajtam szeretett volna bemutatót tartani. Tényleg van esze a srácnak.
- Szóval meg kellett volna csókolnom? – kérdezte Sheldon, hol rám, hol a barátaira pillantva, akik bólintottak, én pedig fülig vörösödtem. – Van valakinél egy fogkefe? Vagy egy rágó?
Stuart erre elővett a fiókjából egy mentolos cukorkát, és a Sáskaember felé nyújtotta azt. Nyeltem egy nagyot. Még van esélyem elmenekülni, gondoltam magamban, de maradtam. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy Sheldon valószínűleg meg fog csókolni, holott az egész olyan volt, mintha csupán fogadásból tette volna.
Aztán egyszer csak előttem termett a Sáskaember, megragadta a kezemet, és kivonszolt a boltból, hogy a többiek ne lássák, mit csinálunk. Szegény láthatóan zavarban volt: égett az arca, a szája széle rángatózott, és remegett a hangja.
- Számol maga, vagy beszámoljak én? – kérdezte.
- Az Isten szerelmére, Sheldon, - mondtam, azzal lábujjhegyre álltam, és szájon csókoltam.
|