6. fejezet/7. |
|
2009.01.13. 20:43 |
|
Sam:
- Ugye nem fognak felrobbantani semmit? – vonja össze a szemöldökét a szupernagyi.
- Á, dehogy, felrobbanni nem szokott, legfeljebb égni – vigyorodik el Dean.
Mrs. Echolls-Grint vállat von, majd kimegy a nappaliból, hogy néhány perc múlva három sállal a kezében térjen vissza.
- Ne haragudjanak fiúk, amiért beleavatkoztam – kér elnézést a nagymama, miközben átadja a bátyámnak a sálakat. – Csak nem bírtam nézni, hogy az unokám szenved.
Ez érthető; én is így tettem volna a helyében. De akkor is, hihetetlen ez a nő! Volt annyi lélekjelenléte, hogy nyakon öntse a rohadékot egy kis szentelt vízzel, aztán még fejen is vágja egy értelmező kéziszótárral… megdöbbentett. A hetvenöt éves nő úgy dönt, a nappaliban várja meg a démonűzést, Stella és a még eszméletlen Alice társaságában. Kikeresem Apa naplójában azt a szöveget, melyet húsz perce választottam ki a kocsiban, majd a konyhában csatlakozom Deanhez és a székhez kötözött Joshhoz.
Amikor felolvasom az első sort, a srác teste megfeszül, feje hátracsuklik, majd visszabillen előre. Szemhéja felpattan, és két gonoszan villogó fekete golyó mered ránk, miközben a démon gunyoros mosolyra húzza a száját. Folytatom az olvasást, mire Josh megvonaglik, összerándul, a béklyóit feszegeti.
|
6. fejezet/6. |
|
2009.01.13. 20:41 |
|
Stella:
A kezemben remeg a pohár, amikor visszatérek a nappaliba. Alice a kanapén ül, a sírástól puffadt arccal, könnyes szemmel. Elszorul a szívem, ha ránézek; úgy érzem, nem most kellene rázúdítanom mindent a démonokról, ugyanakkor nem is titkolhatom el, már csak Josh miatt sem. Egyébként is, ő az a lány, aki mindent tud rólam, akire mindig számíthattam, aki azonnal kiszúrja, ha megpróbálok előle eltitkolni valamit.
- Alice – szólítom meg bátortalanul. Te jó ég, hogy remeg a hangom! – Tudom, hogy most őrültnek fogsz nézni, és megértelek; néha én is úgy érzem, nem vagyok teljesen komplett, de… - elakad a szavam, hirtelen nem tudom, hogyan folytassam.
Alice kérdőn néz rám, nem érti, mit akarok ezzel mondani. Felsóhajtok. Legjobb lesz, ha az elején kezdem.
|
6. fejezet/5. |
|
2009.01.13. 20:38 |
|
Dean:
Beszéltünk Bobbyval a dologról; azt mondta, rááll az ügyre, és javasolta, hogy ezentúl mindig legyen nálunk szentelt víz.
- Meg kéne itatni a turistákkal meg a rendőrökkel – magyarázta -, így azonnal kiderül, kit szállt meg a démon. De nem kell sok, elég csak egy fél deci belőle.
Bobby ötletén felbuzdulva – és mert a készletünk amúgy is fogytán volt – elővettük a Szupernagyi legnagyobb fazekát, kértünk tőle egy rózsafüzért, és csináltunk házi szentelt vizet, melyet holnap majd megitatunk a rendőrökkel (a turistákat délután hazaküldték). Ehhez szükségünk lesz Stella cukrász barátnőjének segítségére, de ezt majd a kiscsaj elintézi.
Hanyatt vágom magam az ágyon, aztán egyszer csak arra eszmélek fel, hogy robbanás rázza meg az ablakokat, és az egész utca narancssárgás fényben ragyog. Kinézek a Washington Streetre, ahol a háztól nem messze egy lángoló felhőt látok, mely valaha autó lehetett. Rossz érzésem van.
Hogy az a jó rohadt… az ott Sammy! Amint a ház felé rohan. Basszus, az Impala egész este nála volt, de most nem látom sehol a babymet… a rohadt életbe!
Az öcsém felrobbantotta a kocsimat!
|
6. fejezet/4. |
|
2009.01.13. 20:35 |
|
Dean:
Mrs. Echolls-Grint nyit ajtót, és kedvesen megkérdezi, jutottam-e valamire a roncstelepen. Komolyan mondom, ő az egyetlen olyan öreg néni, akiről nem csak negatív dolgok jutnak eszembe, annak ellenére, hogy nem képes megjegyezni a nevemet. De a Samét sem, és az vicces, amikor Seannek, Simonnak vagy Stevie-nek szólítja. A nappaliba vezet, ahonnan andalító zene hallatszik ki: zongora, és egy lágy, de erőteljes női hang az óceánról meg az égről énekel. Mrs. Echolls-Grint továbbmegy a konyhába, nekem pedig leesik az állam. A sárga falú nappali sarkában ugyanis egy pianínó áll, melyen Stella játszik, és közben énekel: „How far is the journey from here to a star?” Ő az a lágy, de erőteljes női hang. Apáám! Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szerencsétlen csaj ilyen jól tudjon énekelni! Bár nekem túl andalító ez a zene; igazán lehetne valami keményebb is… te jó ég!
|
6. fejezet/3. |
|
2009.01.13. 19:44 |
|
Stella:
Amikor belépünk az Echolls-házba, süteményillat csapja meg az orrunkat, ami csak egyet jelenthet: Nagyi búcsúebédet főzött, és sütit sütött a fiúknak, hogy az úton se maradjanak éhen.
- Nagyi! Megjöttünk! – kiáltom jó hangosan, hogy a ház bármelyik pontján meghallhassa.
- Már itt is vagyok! – lép ki a konyhából, egy hatalmas, gőzölgő tepsivel a kezében.
Köszön, majd visszacsoszog a fehér járólappal borított helyiségbe, ahol az asztal már meg van terítve, a tűzhelyen pedig két fazék rotyog.
- Dave, Sean, sütöttem maguknak csokis sütit az útra – fordul a Winchesterekhez mosolyogva.
Említettem már, hogy pocsék a névmemóriája? A kezdőbetűket általában eltalálja, de a többit sosem sikerül; csak azoknak a nevét tudja, akiket már húsz éve ismer. Ilyen a szomszédunk is, Marjorie, aki egyébként fodrász (ő vágta a hajamat): délutánonként képesek órákig ücsörögni a tornácon, miközben a Vad angyalról beszélgetnek, és azt találgatják, hogy hívják a helyes pasit. Nagyon aranyosak ilyenkor! Mindig jól szórakozom rajtuk, még akkor is, ha illetlenség kinevetni az idősebbeket.
|
6. fejezet/2 |
|
2009.01.13. 19:42 |
|
Stella:
- Alice nem az a fajta, akivel démonokról és szellemekről lehet társalogni! – csattanok fel. – De ne aggódjatok, nem tartom örökké titokban.
- Csak ne várj túl sokáig – szólal meg Sam komoran, barnászöld szemében szomorú csillogással.
Vajon azért néz így, mert neki már volt hasonló jellegű tapasztalata? Volt valaki, akinek nem beszélt vadász mivoltáról, és túl késő lett? Akármi legyen is, az arckifejezése nem utal valami pozitív dologra.
- Dean – fordul a bátyjához összevont szemöldökkel -, miért állítasz be úgy engem meg Stellát, mintha együtt járnánk?
Bár hirtelen a témaváltás, de erre én is kíváncsi lennék!
- Ki mondta, hogy úgy állítalak be titeket? – kiált fel Dean. – Csak azt mondtam, hogy ugyanazt a könyvet olvastátok! Hol itt az együtt járás? Túl sokat gondolsz erre, öcsi!
Elpirulok, mint mindig, ha ilyesmiről van szó. Lopva Samre pillantok, aki a bátyjának készül visszavágni, de nem találja a szavakat. Jó fej srác, és jól is érzem magam vele (kivéve, amikor meztelen), ennyi az egész. És ha több is lenne, mindegy, mert délután úgyis elmennek, és talán soha többé nem látjuk egymást.
- Stella? Te vagy az? – hallok egy férfihangot a hátam mögött.
|
6. fejezet |
|
2009.01.13. 19:40 |
Sioux Falls csodái
|
5. fejezet/7. |
|
2009.01.13. 19:35 |
|
Dean:
- Akkor Amanda Phillips hogy nem szorult be a fürdőszobatükörbe? – húzom fel a szemöldökömet.
Jeremy ekkor az italos szekrényéhez csoszog, kivesz onnan egy Johnnie Walkert, majd nagyot húz belőle. Sok neki ennyi természetfeletti így, egyszerre. Meg tudom érteni. De… nem akar bennünket is megkínálni?
- És ha abban a tükörben fognánk el, amelyiknél megölték? – szólal meg ismét Stella. – Annak a kamionnak, amelyik elütötte, biztos volt egy visszapillantó tükre!
- Ismered azt a mondást, hogy tűt keres a szénakazalban?! Mert ez pont olyan!
Nem hiszem el, hogy ezzel a kiscsajjal veszekszek egy ilyen bődületes baromságon! Azt még kevésbé érem fel ésszel, hogy még mindig kitart az álláspontja mellett. Sosem láttam még ennyire határozottnak. Álmában megszállta valami?
- Interneten utánanézhetnénk – kel a lány védelmére Sam. – Mindegyik kamionsofőr, aki itt meghalt, a Ross&Reed-nél dolgozott, sőt Aaron Westbrooke is! A városi adattárból kikereshetnénk a gyilkos kamion rendszámát, felhívnánk a céget, rákérdeznénk a kocsira…
- Lehet, hogy nem is hülyeség, amit Stella mond – töpreng Bobby. – Bonyolultnak bonyolult, de nem hülyeség.
Naná, csak éppen mindennek meghatározott időben kell történnie: a szellemnek pontosan akkor kell meglátnia magát a tükörben, amikor elérjük a pontot, ahol elütötték. Előtte persze meg kell találnunk azt a visszapillantó tükröt, amelyik abban a bizonyos kamionban volt. Tudjátok, mit? Inkább raboljunk bankot.
Nem hiszem el, hogy bár még mindig nem találtunk semmit a visszapillantó tükörről, Bobby és Sam kitartanak Stella hülye ötlete mellett. Én már régen feladtam. Délután öt óra van, emberek! Ha eddig nem volt semmi, ezután se lesz!
Most éppen Apa naplóját lapozgatom, hátha rábukkanok valami használhatóra. Hmmm… démonok, a louisianiai szellem, fekete kutyák, csontvázak… á, szellemek!
- Basszus, de hülyék vagyunk! – kiáltom, végigolvasva apa bejegyzését.
|
5. fejezet/6. |
|
2009.01.13. 19:33 |
|
Dean:
- Öcskös, ha akarsz valamit attól a csajtól, legközelebb ne csak állj ott, és bámuld! – magyarázom Samnek, amikor már Collinsék háza előtt állunk, frissen és üdén, ráadásul olajmentesen.
Tesókám szkeptikusan néz rám az EMF-fel a kezében. Nem értem, miért, hiszen kettőnk közül én vagyok az, akinek ilyen pofát kellene vágnia. Ugyanis még mindig nem sikerült kibékülnöm Sammy „vízereket keresünk”-ötletével, pedig már azóta próbálkozom, hogy eljöttünk a motelből. Állítólag Walshéknál működött a dolog. Majd meglátjuk.
- Ha Collinsék lánya nyit ajtót, megmutatom, hogy csajozik egy profi! – jelentem ki határozottan, majd izomból megnyomom a csengőt.
- Miből gondolod, hogy Collinséknak van lányuk? – vonja fel a szemöldökét Sam, még mindig szkeptikusan.
- Megérzés – vonok vállat.
Most miért kell így nézni? Az én módszereim mindig beválnak a lányoknál, és még csak nem is kell levetkőznöm hozzá. Legalábbis az első tíz percben nem.
|
5. fejezet/5. |
|
2009.01.13. 19:25 |
|
Stella:
Tíz perccel később már a kádban ülök, a térdemre hajtott fejjel, miközben ömlik rám a langyos víz. Nem azért zárkóztam be a szobánkból nyíló fürdőbe, mert különösebben koszos lennék, egyszerűen csak jól esik. Megint az jár a fejemben, hogy vajon képes leszek-e Anya nyomára bukkanni, hogy nem öl-e meg majd az első utamba akadó szellem, ha a Winchesterek már nem lesznek mellettem? Fogok-e egyáltalán egyedül boldogulni, ha még egy Steve Collins is át tud verni?
Sírok. Már megint. Utálom, hogy minden apróságért eltörik a mécses! Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Arcomat a vízsugár felé fordítom, mely lemossa a könnyeimet. Össze kell szednem magam, ideje végre a sarkamra állnom. Hiszen Bobby nem lehet mindig ott mellettem, ahogy Sam és Dean sem, előbb-utóbb egyedül kell majd boldogulnom.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
