P�rizs, 1896.

-              Erre j�jjenek – intett Madame Giry a m�rv�nypadl�s folyos� fel�, miut�n elhagyt�k az igazgat�i irod�t.

Ez kiz�kkentette R�dey N�r�t a b�m�szkod�sb�l. A l�nyt leny�g�zte a barokk elemekkel d�sz�tett el�t�r: a m�rv�nyl�pcs�k, az aranyozott szobrok �s a stukk�z�s, a gyertyatart�k. Sajn�lta, hogy abba kell hagynia a n�zel�d�st, de azt�n arra gondolt: att�l a napt�l kezdve annyit gy�ny�rk�dhet benne, amennyit csak akar, hiszen itt fog dolgozni.

Meggyors�totta a l�pteit, megel�zve a sz�les v�ll�, fekete haj�, Julien nev� fiatalembert, aki k�t b�r�ndj�t cipelte, hogy be�rje �desapj�t, �s Madame Giryt. A negyvenhez k�zeled� magas, v�kony, szigor� arc� n� N�r�ban egyszerre �bresztett f�lelmet �s biztons�got – jogosan. Az Opera balettmestern�j�t mindenki ismerte, aki ott dolgozott, �s � is ismert mindenkit; el�tte nem volt titok, ami a sz�nh�z falai k�z�tt t�rt�nt, �m amit tudott, azt �ltal�ban megtartotta mag�nak. Nem �gy, mint az operacsel�dek, akik j�form�n v�gig sem hallgatt�k az adott pletyk�t, m�r adt�k is tov�bb.

A kis csoport sz�tlanul r�tta a folyos�kat, melyek, ahogy egyre beljebb haladtak az �p�letben, egyre egyszer�bbek lettek: elt�nt a m�rv�ny, a v�r�s falik�rpit, az aranyoz�s, hely�ket fa korl�tok, meszelt falak �s f�kly�k vett�k �t. Miut�n elhagyt�k a m�r-m�r giccsesnek nevezhet� sz�rnyat, egyre t�bb ember keresztezte az �tjukat, s mire el�rt�k a sz�npad m�g�tti szakaszt, m�r szab�lyosan �t kellett verekedni�k magukat a ny�zsg� t�megen, melyben l�tni lehetett kisminkelt, jelmezes alakokat, k�t�nyruh�s, felt�z�tt haj� n�ket, �s szakadt inges f�rfiakat egyar�nt. Az Operah�z t�rsadalm�nak als�bb r�tegei �ltek �s mozogtak errefel�: k�rist�k, balettpatk�nyok, �lt�ztet�k, kell�kesek, d�szletmunk�sok. N�ra m�g �let�ben nem l�tott ennyi embert egy helyen, �pp ez�rt a nagy t�meg kiss� megijesztette: att�l f�lt, agyontaposn�k, ha egyed�l lenne. �nk�ntelen�l k�zelebb h�z�dott �desapj�hoz, akinek fej�ben hasonl� gondolatok kavarogtak, kieg�sz�lve saj�t, meg nem val�sult �lm�nak k�peivel. Belek�pzelte mag�t ebbe a ny�zsg�, izzads�g- �s p�derszag� vil�gba, ahov� eg�sz �let�ben tartozni akart. R�szben sz�nd�kosan terelte erre gondolatait, hogy ne a k�zelg� elv�l�s j�rjon a fej�ben, r�szben viszont mag�t�l �lltak �t erre a p�ly�ra. �gy �rezte mag�t, mint amikor ifj�kor�ban szerelmes volt egy n�l�n�l j�csk�n id�sebb h�lgybe, amolyan pl�t�i m�don, �s ak�rh�nyszor megl�tta �t, azon kapta mag�t, hogy arr�l �br�ndozik, milyen lenne t�ncolni vele.

Madame Giry egy sz�k, f�m csigal�pcs�n vezette fel �ket, ahol csak egyes�vel f�rtek el. R�dey Oszk�r itt felaj�nlotta seg�ts�g�t Juliennek, hogy a fi�nak ne kelljen k�tszer fordulnia, ugyanis a l�pcs� adotts�gainak k�sz�nhet�en egyszerre csak egy b�r�nd�t tudtak volna felvinni. Am�g a f�rfiak a poggy�sszal voltak elfoglalva, N�ra k�zelebb ker�lt Madame Giryhez, akinek nagyon szeretett volna mondani valamit, azonban egy hang sem j�tt ki a tork�n. T�l sok k�rd�s kavargott benne egyszerre.

-              Bocs�sson meg, Madame, de hov� is megy�nk most? –k�rdezte v�g�l b�tortalanul.

-              Az operasz�ll�sra – felelt a n� er�s alt hangj�n, mely most valahogy nem csengett olyan szigor�an, mint az igazgat�i irod�ban.

N�ra b�lintott, de nem sz�lt t�bbet, �s Madame Giry sem k�rdezett t�le semmit. A balettmestern� nem volt k�v�ncsi term�szet, de nem is lett volna sz�ks�ge erre a tipikusan n�i tulajdons�gra, hiszen a Garnier-palot�ban t�rt�ntek el�bb-ut�bb eljutottak hozz�, an�lk�l, hogy neki a kisujj�t is meg kellett volna mozd�tania �rt�k. Szinte egybeolvadt az operah�zzal, ahol �lete nagy r�sz�t t�lt�tte. Huszonn�gy �ves kor�ig mint balerina, majd balettmestern�. T�ncos karrierj�t egy baleset t�rte kett�: egy szalagszakad�s k�vetkezt�ben kifordult a t�rde. A testr�szt helyre tudt�k ugyan �ll�tani, �m a sz�npadra val� visszat�r�snek t�l nagy volt a kock�zata; egyetlen rossz forg�s el�g egy �jabb balesethez, mely ut�n tal�n nem is tudna t�bb� l�bra �llni. Az opera akkori igazgat�ja, Louis Mocharmin �r ekkor felfogadta �t balettoktat�nak, hogy az �j n�vend�kekkel foglalkozzon. K�s�bb a teljes balettkar az � kez�be ker�lt. Manaps�g a te�trum dolgoz�i nehezen tudn�k elk�pzelni az �let�ket Madame Giry n�lk�l, hiszen ki m�shoz fordulhattak volna, ha elt�vedtek a sz�npad m�g�tti folyos�kon, vagy ha nem b�rt�k elviselni a d�szletmunk�sok alkoholt�l f�t�tt udvarl�s�t?

Az operasz�ll�st a Garnier-palota fels� emeletein alak�tott�k ki: k�t folyos�b�l �llt – egy a f�rfiaknak, egy pedig a n�knek -, melyb�l k�toldalt barn�ra festett faajt�k ny�ltak, melyek t�z�gyas szob�kba vezettek. Madame Giry az egyik ilyen helyis�gbe k�s�rte N�r�t �s �desapj�t. Odabent a t�z vas�gy, a fal melletti plafonig �r� szekr�ny mellett egy f�m mosd�t�l, egy falra szerelt fogas �s egy kerek falit�k�r alkotta a berendez�st. A fekhelyek nagy r�sz�n nem volt �gynem�, s az �res matracok l�tv�nya nyomasztotta N�r�t, ugyanakkor �r�lt, hogy itt tal�n nagyobb szem�lyes tere lehet, mint egy telet�m�tt szob�ban.

-              V�lassz �gyat magadnak – mondta Madame Giry.

N�ra k�r�ln�zett, felm�rve a lehet�s�geket. Nem tudta, melyikkel j�r jobban: a h�rom megvetett �gy k�zel�ben, vagy a helyis�g m�sik fel�ben. Att�l f�gg, milyenek lesznek a szobat�rsaim, gondolta mag�ban, az � szem�ly�kre azonban nem mert r�k�rdezni, f�lve a balettmestern� esetleges durva v�lasz�t�l. V�g�l kiv�lasztotta a kis, kerek ablakok fel�li oldalon l�v� bevetett �gy melletti fekhelyet. Legrosszabb esetben majd �tmegyek az ajt� melletti sarokba, gondolta.

-              Madame Giry – sz�l�totta meg a n�t R�dey Oszk�r -, megtenn� nekem azt a sz�vess�get, hogy magunkra hagy benn�nket, am�g elb�cs�zok a l�nyomt�l?

N�ra szem�t a b�cs� hallat�n elfutotta a k�nny. ett�l a pillanatt�l rettegett, mi�ta lesz�lltak a vonatr�l. Ha R�dey Oszk�r kis�t�l az Operah�zb�l, � egyed�l marad, egy idegen helyen, idegenekkel k�r�lv�ve. Ebbe el�sz�r utols� otthon t�lt�tt est�j�n gondolt bele, �m akkor m�g oly t�volinak t�nt az az�ta r�mk�pp� dagadt gondolat. El�z� nap hajnalban zokogva v�lt el francia �desanyj�t�l, de akkor m�g ott volt az apja, �s most � is elmegy. M�r a nyelv�n volt, hogy bejelentse: � meggondolta mag�t, m�gsem lesz opera�nekes, ink�bb visszamegy Loirentbe, ugyanakkor tudta: nem lehet ennyire gy�va. M�gis…

A s�r�st�l r�zk�d� testtel simult �desapj�hoz �s sz�vta be a f�rfi cigaretta miatt �desk�s illat�t. Szerette volna min�l tov�bb az orr�ban tudni, az eml�kezet�be v�sni, hogy ezzel is k�zel �rezze �t mag�hoz, hab�r eg�szen eddig gy�l�lte a cigarett�t �s annak fojtogat� f�stj�t. Od�ig jutott, hogy k�t szipog�s k�z�tt k�rt egyet az apj�t�l.

-              Csak nem akarsz r�szokni? – csod�lkozott el R�dey Oszk�r.

-              Nem, csak… a cigaretta r�d fog eml�keztetni – felelte N�ra.

�desanyj�t�l r�zsaillat� szappanj�t k�rte el, mely valamelyik b�r�ndj�ben lapult a ruh�k k�z�tt. Tudta, hogy ezek a t�rgyak csak n�velni fogj�k a honv�gy�t, m�gis sz�ks�ge volt valamire ebben a sz�m�ra teljesen idegen k�rnyezetben, ami eml�kezteti �t a h�zra, amely huszonk�t �vig az otthona volt, �s azokra, akik ott �ltek.

R�dey Oszk�r a v�laszt hallva csak m�g er�sebben szor�totta mag�hoz N�r�t, arc�t a l�ny haj�ba temetve, mik�zben �rezte, hogy valami cs�pi a szem�t. Percekig �lelt�k egym�st n�m�n, mert ahhoz, amit el akartak volna mondani, nem voltak szavak, �g�rgetni pedig egyik�k sem szeretett volna. Mindketten tudt�k, hogy mire R�dey haza�r, N�ra levele m�r a szalonban fogja v�rni, melyre a l�ny n�h�ny nappal k�s�bb azt kapja v�laszul, hogy mennyire hi�nyzik a csal�dnak, �s hogy otthon minden rendben van.

A negyvenes �vei v�g�n j�r� f�rfi hatalmas s�hajjal engedte el a l�ny�t, aki megv�rta, am�g apja becsukja maga ut�n az ajt�t, �s csak ut�na roskadt le az �gy�ra �s zokogott bele a kem�ny matracba.

Amikor t�z perccel k�s�bb Madame Giry ism�t megjelent a szob�ban, m�r �sszeszedte mag�t: megmosta az arc�t, rendbe szedte a frizur�j�t – k�szen �llt arra, hogy felfedezze ezt a sz�m�ra eddig ismeretlen vil�got.