A zálogház

Láng utca 19. – Ez az a cím. A főnököm azt mondta, ahhoz, hogy véglegesen megkapjam azt a magasabb pozíciót az irodával együtt, el kell intéznem itt valamit. Faust-zálogház? Nem értem, mit akar a főnök egy zálogháztól, hiszen pénze van elég. Vagy csak el akar hozni innen valamit, de nem volt ideje rá, ezért engem kért meg, hogy menjek el érte?

Belépek. Egy közepes méretű helyiségben találom magam, egy hosszú, emberek alkotta sor végén. Ránézek az előttem lévőkre: közvetlenül előttem egy szikár, őszülő férfi áll, kezét egy fekete hajú nő kék kosztüm fedte vállán tartva. A nő hátra-hátranéz, és tekintetéből annyi kétségbeesés, fájdalom árad, hogy könnybe lábad a szemem. Egyszer-egyszer könyörgően pillant a férfira, aki határozottan megrázza a fejét. A nő szomorúan lehajtja sajátját; hosszú fekete haja az arcába hullik. Milyen szép lenne, ha nem volna ilyen bánatos! Vajon mijüket adják zálogba? Egyáltalán nem látszanak szegénynek. Lehet, hogy gazdagok voltak, csak hirtelen tönkrementek?

Előttük egy szomorú férfi bámulja a cipőjét. Nem sokkal lehet idősebb nálam. Őelőtte egy iskolás lány várakozik, aki inkább izgatott, mint szomorú. Szőke melírcsíkokkal tarkított sötét haja a vállára omlik, felsőjén a kivágás a háta közepéig ér.

Egy fiatalember tűnik fel a terem másik végében. Egy aszott arcú idős néni kíséri egy darabig. Amikor a szőke fiú elmegy mellettem, alaposan megnézem magamnak: egész jóképű lenne, a szemében azonban felfedeztem valami furcsa ürességet. Szó nélkül távozik.

-          A következőt! – kiáltja el magát a pult mögött álló idős férfi rekedtes hangon.

A hideg futkos a hátamon, amikor megszólal. A barna hajú lány kilép a sorból, az aszott arcú nő karon ragadja, és így szól hozzá:

-          Gyere kedveském – azzal bevezeti őt egy másik szobába.

Néhány perc múlva ismét feltűnnek. A lány megkönnyebbültnek látszik, de az ő szemében is ott az a különös üresség. A nő egy nagy, befőttesüveg-szerű edényt tesz fel a pult mögötti polcra. Ekkor tűnik fel, hogy mellette rengeteg olyan edény sorakozik, tele valamilyen áttetsző, talán gáz halmazállapotú anyaggal. Miféle hely ez? Közben szólítják a következőt, s a szomorú férfi az aszott arcú nő kíséretében eltűnik a szomszéd szobában.

Már csak négyen vagyunk ott: az elszánt férfi és a szomorú nő, a pult mögött álló öregember és én. A pult mögötti úr arca annyira ráncos, hogy apró szemei alig látszanak. Önelégülten mosolyog, miközben ujjait sátorszerűen egymáshoz érinti. Ismét kiráz a hideg.

Kijön a szomorú férfi és az öreg néni; előbbi gépiesen a kijárat felé indul, utóbbi pedig újabb üveget tesz a polcra. Ekkor veszem észre, hogy az üvegeken cédulák vannak, és a cédulákon nevek.

-          Elnézést – szólítom meg az előttem álló férfit, aki erre rosszallóan hátrapillant. – Csak azt szeretném megkérdezni…

-          A következőt! – vág a szavamba a pultos.

-          A feleségem – mondja az elszánt férfi érzelemnélküli hangon, miközben maga elé tolja a kosztümös nőt.

A felesége? Eladja a SAJÁT feleségét?! Könyörgöm, ez nem a középkor! Már-már felháborodottan hangot adnék a véleményemnek, amikor tekintetem megállapodik a nő arcán. Most már nem könyörögve, hanem szomorú gyűlölettel néz a férjére, majd felém fordul. Szemét elhomályosítja a kétségbeesés, ajkai némán a következő szavakat formálják: „ne tedd.” Az öreg néni ekkor elvezeti őt; a férjnek arcizma se rendül.

Elfog a félelem. Miféle zálogház ez? Mit kell itt csinálnom? Idegesen pillantok hol a polcra, hol az üvegekre, hol a két férfira, hol pedig az ajtóra, amely a másik terembe vezet. És ahonnan kijön az öreg néni egy üveggel a kezében, a másik nő azonban nincs vele. Az áttetsző anyaggal teli edényt felteszi a polcra, majd a férfihoz fordul:

-          Meghalt. Sajnálom – mondja, de hangjában nyoma sincs a sajnálatnak.

A férfi biccent, majd elindul kifelé.

A nő meghalt, de hoztak egy újabb üveget. Ekkor rájövök: LELKEK! Itt lelkeket adnak zálogba!

Meghűl bennem a vér.

-          Segíthetek valamiben? – kérdezi a pult mögött álló férfi vigyorogva.

Nem. Ennyit nem ér egy előléptetés.

-          Nem, köszönöm.

Azzal sarkon fordulok, és távozom.