Franciaország, 1896

A lány szótlanul nézte a sínek mellett elsuhanó fákat, a legelésző teheneket, homlokát a vonatablaknak támasztva. Nem egyedül utazott, vele tartott édesapja is, egy magas, hosszúkás arcú férfi, keskeny orra alatt bajusszal, melybe itt-ott ősz szálak vegyültek, akárcsak fekete hajába, mely a feje tetejéről szinte már teljesen kihullott. Rédey Oszkár némán lapozgatta a L’Époque című lapot, de mivel semmi érdekeset nem talált benne, összehajtogatta az újságot, és maga mellé tette a bordó kárpittal bevont ülésre. Ő is a tájat kezdte figyelni. A szerelvény ekkor apró, egyszintes házak mellett haladt el, melyek idővel egyre többen lettek, s ezzel egyenes arányban nőtt az emberek száma is.

Rédey Oszkár felsóhajtott. Mindjárt elérik Párizst. Elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy nemsokára el kell válnia a lányától. Már nem tartotta olyan jó ötletnek az Opera kórusát, ahová ő maga küldte felvételizni gyermekét három hónappal ezelőtt. Csendes lesz a ház nélküle, gondolta a férfi szomorúan. Ugyanakkor abban is biztos volt, hogy Párizsnál jobb helyet keresve se találna művész hajlamú lánya számára. A vak is látja, hogy nem üzletre, gazdálkodásra termett. Talán neki nagyobb szerencséje lesz, mint nekem.

Fiatalabb korában ugyanis Rédey maga is operaénekes szeretett volna lenni, azonban elsőszülött fiúként neki kellett továbbvinnie a családi üzletet, esélye sem volt rá, hogy képezze a hangját.

-              Nemsokára Párizsba érünk – mondta, hogy elterelje gondolatait a fájdalmas emlékről.

A lány erre elfordult az ablaktól. egyenes szálú, gesztenyebarna haja laza kontyban ült a tarkóján, s néhány tincs kerekded, sápadt arcába hullott, ahonnan hatalmas barna szempár meredt kíváncsian a világra. Orra szélesebb, tompább volt, mint édesapjáé, telt ajkait viszont egyértelműen tőle örökölte. Ettől eltekintve külsőre inkább édesanyjára hasonlított: haját, orrát, se-nem-kövér-se-nem-sovány testalkatát nézve Cécilia Rédeyre ütött.

-              Mit mondtál, édesapám? – kérdezte szórakozottan.

-              Hogy nemsokára Párizsba érünk – felelte a férfi.

Ennek hallatán Rédey Nóra szélesen elmosolyodott.