-             Mostanában sok lánnyal történik ilyesmi – mondja egy zöld melegítős, szemüveges nénike.

-             De hogy pont Heatherrel! – csapja össze a kezét a harmadik, egy pöttöm asszonyka, sipító hangon. – Ő olyan rendes kislány!

-             Én annyira nem vagyok meglepve – jelenti ki a melegítős fontoskodva. – Emlékeztek a huszonöt évvel ezelőtti holttestre az árokban? Na, az is egy Phillips-lány volt!

Meghűl bennem a vér. Az éjjel megint eltűnt valaki. Ráadásul olyasvalaki, akinek köze van az árokban talált hullához. Uramisten!

-             Kisasszony – szólít meg a simára borotvált arcú, zöld szemű, kövérkés pék öblös hangon -, adhatok még valamit?

Megrázom a fejem. Szinte már gépies mozdulatokkal teszem a pénzt a pultra, veszem fel a papírzacskókat, majd távozok az üzletből.

Fél órával (és három zacskó péksütivel) később már a Kencefice Szépségszalon üvegezett, lila ajtaja előtt állunk, amely fölé fém szélcsengőket aggattak. Amikor beléptünk az orgonaszínű falak közé, tömény füstölőillat csapja meg az orrunkat. Mindannyian fintorgunk. A kozmetikai szalon kihalt, ezért Dean elkiáltja magát, hogy van-e itt valaki. A belső helyiségből karperecek csörgése hallatszik, majd az a magas, vékony, középkorú nő libeg oda hozzánk, aki Bobbyval flörtölt tegnap a kávéházban. A tapasztalt vadász arcára ismét bamba vigyor ül ki.

-       Mi szél hozta ide magukat? – kérdezi a nő, búgó hangon.

-       Heather Phillips eltűnésével kapcsolatban jöttünk – feleli Dean.

-       Szegény kislány! – sóhajt fel Agatha Morrison fájdalmasan. – Semmi baj nem volt vele, mert jól tanult, nem dohányzott…

-       Amikor itt járt, nem észlelt rajta valami furcsát? – szakítja félbe Sam.

-       Kicsit mintha zaklatott lett volna – mondja a kozmetikusnő némi gondolkodás után. – Innen pedig egyenesen hazament.

Ez nem túl sok információ. A kérdés csak az, vajon miért volt zaklatott a csaj, amikor ideért. Dean körbejárja a szalont az EMF-fel, azaz az elektromágneses frekvencia-érzékelővel, melyet ő maga eszkábált össze egy walkmanből, de semmi jelzés. A Kencefice ezek szerint „szellemileg” tiszta.

-             Bobby – lép az idősebbik Winchester az autószerelőhöz -, mi elmegyünk Heather szüleihez, meg kérdezősködünk egy kicsit a környéken.

-             Hátha valaki látott valamit – teszi hozzá Sam.

A férfi szórakozottan bólint; szerintem fel sem fogta, amit a fiúk mondtak neki. Azt hiszem, most még a „hogy hívnak?”-kérdésre sem tudna válaszolni, annyira el van merülve Agatha Morrisonban. Mindezt olyan arckifejezéssel, mint akit elvarázsoltak. Életemben nem láttam még embert ilyen bambán vigyorogni! Csak nem szerelmes?

-             Ez meghibbant – jelenti ki Dean, miután a szépségszalon lila ajtaja becsukódott mögöttünk, és a fojtó füstölőillatból végre kiléptünk a friss levegőre.

-             Nem, csak úgy viselkedik, mint te, amikor meglátsz egy térd fölé érő szoknyát – kel Bobby védelmére Sam. – Egyszer neki is kijár egy kis szórakozás.

-             Az a nő olyan fura – terelem el a szót a tapasztalt vadászról. – Kicsit ijesztő, mert… mert… kortalannak tűnik. Ránézek, és nem tudom megmondani, hány éves lehet. Tisztára, mint a tündék a Gyűrűk urában.

-             Végig merted nézni? – csodálkozik Dean, némi gúnnyal a hangjában.

Könnybe lábad a szemem; nem bírom az ilyen megjegyzéseket. A „nemibeteg-gondozás” óta folyton ilyeneket hallok az idősebbik Winchestertől. Már bánom, hogy tegnap vicces akartam lenni.

Ekkor az EMF érzékelő hangos sípolásba kezd Dean táskájában, mire mindhárman megtorpanunk. Körülnézünk, de csak egy vörös téglafalat látunk, melyre valaki fehér krétával ezt írta fel: AM.

-             Érdekes grafiti – dünnyögi Sam.

-             Aki írta vagy nagyon sietett, vagy annyira kreatív, mint egy tűzcsap – jegyzem meg; inkább magamnak, mint a fiúknak.

-             Meg mint egy villanyoszlop, mi? Vagy telefonfülke – heherészik Dean gúnyosan, miközben közelebb viszi az érzékelőt a falhoz.

Egyszer szeretnék egy jó nagyot behúzni neki. Meg is tenném, ha lenne hozzá bátorságom. De mivel nincs, próbálom elterelni róla a figyelmemet, és helyette a cikcakkos betűkre koncentrálni. Mintha a „művésznek” remegett volna a keze. Úristen… jelez az érzékelő! A felirat tehát nem embertől származik. Görcsbe rándul a gyomrom és kiver a verejték, mint általában a Természetfeletti jelenlétében. Ezen pedig nincs mit csodálkozni, amilyen gyáva én vagyok…

-             Mi a franc lehet az AM? – tűnődik Dean a fejét vakargatva.

Halvány fogalmam sincs. Viszont bízunk abban, hogy az itteni vegyesbolt (amelyikhez a téglafal tartozik) tulajdonosainak van. A negyvenes évei végén járó, szőkésbarna hajú, kövérkés hölgy azonban csak arra emlékszik, hogy tegnap negyed kilenckor az egész utcában elment az áram. A nő szerint mostanában ez gyakori jelenség errefelé; ezt a pénztárnál álló idős bácsi is megerősíti. Na, legalább már tudjuk, honnan tűntek el a lányok.

A következő állomás Heather Phillips háza, ahol – nem meglepő módon – aggódó szülők fogadnak bennünket. A festett vörös hajú, kövérkés anyuka kisírt szemmel invitál be minket, „szövetségi nyomozókat” a homokszínű, afrikai ember formájú, ronda faszobrokkal teli nappaliba. Közben végig arról beszél, hogy Heather milyen aranyos, kedves lány, és nem érti, miért tűnt el.

-             Nem vettek észre valami furcsát a lányuk viselkedésén? – kérdezi Dean.

-             Rémálmai voltak – magyarázza a magas, vékonydongájú, őszülő halántékú Mr. Phillips. – Azt mondta, látta a nagynénjét a fürdőszobában. Keveset aludt mostanában, talán ezért…

-             A nagynénjét? – csodálkozok rá.

-             Huszonöt évvel ezelőtt ő is eltűnt – mondja Mrs. Phillips könnyes szemmel. – A holttestét aztán az árokban találták meg.

Amanda Phillips? Lehet, hogy ő áll a dolgok mögött?

-             Mr. Phillips, milyen viszonyban volt a nővérével? – kérdezi Sam, hatalmas, barna szemeit a férfira meresztve.

A negyvenes éveiben járó nő ekkor felzokog, a férje pedig a vállára teszi a kezét. Szegények… Nem irigylem őket. Szememet is elfutja a könny, amikor rájuk nézek.

-             Mielőtt Amanda eltűnt, csúnyán összevesztünk – világosít fel minket Mr. Phillips. – Aztán ő kiviharzott a lakásból, és többet nem jött haza.

-             Mondja csak, a húga ismerte a most eltűnt lányok családját? – kérdezem.

-             Futólag; legtöbbjükkel osztálytársak voltak – jön a komor válasz.

-             Milyen kapcsolatban állt velük? – faggatózik Sam.

-             Nem emlékszem, Amanda magának való lány volt. Amint hazajött az iskolából, szó nélkül bezárkózott a szobájába.

Lehet, hogy utálta az osztálytársait, és ezért halála után megölte a gyerekeiket? Bár akkor nem tudnánk mivel magyarázni a korábbi eltűnéseket. Dean rákérdez az AM-re is, de Phillipséknek fogalmuk sincs, mi az. A fenébe.

***

A délután folyamán elmentünk Amanda Phillips évfolyam-, és osztálytársaihoz, akiknek eltűntek a lányaik, de semmi újat nem tudtunk meg tőlük, minden információ használhatatlan. Akárcsak Bobby. Mióta találkozott Agatha Morrisonnal, magasról tesz arra, amiért tulajdonképpen itt vagyunk. Most is a kozmetikusnővel vacsorázik. Hihetetlen, hogy az az ember, aki két szónál többet nemigen vált másokkal, egy pillanat alatt belezúgjon valakibe, akit akkor látott életében először. A szerelem hülye dolog.

Visszateszem a fogkefémet a fehér színű mosdókagyló szélén álló műanyag pohárba, amikor a szemem megakad valamin. A saját tükörképemen. Alig ismerek magamra, el sem hiszem, hogy az a szőke, rövid hajú lány, lila felsőben én vagyok! Nyoma sincs a Kárómintás Szoknya-Stella Echollsnak. Az egész a Nagyi ötlete volt; ő cipelt el a fodrászhoz, ő nyomta a kezembe Anya ruháit, mert szerinte egy vadász legyen dögös. De én nem is vagyok va…

Úristen! Te jóságos ég!

Megkövülten bámulok bele a tükörbe, de már nem a saját külsőm izgat, hanem a hátam mögött álló magas, kócos fekete hajú, sápadt, karikás szemű lány, arcán egy vörös kéznyommal. Megfagy a vér az ereimben, eláll a lélegzetem: ez egy szellem! Megfordulok, de még mindig ott van, és rám mereszti hatalmas, barna szemeit. Felsikítok. Ajtócsapódást hallok kintről, majd Bobby ront be a fürdőszobába, fullasztó kölniszagot árasztva magából. Véget ért hát a randevú. A kísértet pedig amilyen hirtelen jött, el is tűnt.