5. fejezet

Úton hazafelé

Sam:

Heather Phillips túl fogja élni az Agatha Morrisonnál való vendégeskedést, bár még egy hétig benn tartják a kórházban. Így Amanda Phillips is megnyugodhat, a szó legszorosabb értelmében. Tegnap még beugrott hozzánk megköszönni a segítséget, aztán egész este kártyáztunk. Mindannyiunkat meglepett, hogy egy kísértet végre nem megölni akart minket, hanem segíteni nekünk. Még Bobby sem találkozott hasonló hullával, pedig ő már vagy huszonöt éve van a pályán. Óriási szerencsénk volt azzal a szellemmel, hiszen a közbenjárása nélkül Agatha Morrison már egy vérrel teli kádban áztatná magát. Brr! Ha erre gondolok, feláll a szőr a hátamon!

-            Mi van, Sammy, fázol? – kérdezi Dean vigyorogva. – Felhúzzam az ablakot?

A bátyám 1967-es Chevrolet Impalájában ülünk, és Bobbyék rozoga Fordját magunk mögött hagyva száguldunk az országúton, a vezetőülés felőli oldalon letekert ablakkal.

-            Nem fázok – felelem -, csak elképzeltem Agatha Morrissont vérben fürdeni.

Dean elhúzza a száját; ezek szerint ő is elképzelte a néhai boszorkányt a fürdőkádban.

-            Öcskös, túl sokat nézed az Erotika temetőjét! – csóválja a fejét.

Elsőre nem esik le, mi az az Erotika temetője, amikor pedig beugrik, hogy valami horror-pornó, úgy kell a szememet visszatartani a szélvédővel való találkozástól. Le vagyok döbbentve. Még hogy horror-pornó!

-              Hagyjál már, én nem nézek ilyesmit! – csattanok fel.

Na jó, véletlenül tényleg odakapcsolok a szexcsatornára, de az Erotika temetőjét sosem nézném!

A bátyám a műszerfalat csapkodja nevettében, ahelyett, hogy az utat figyelné. Mintha ő még egyetlen pornófilmet se látott volna! Nem is tudom, kinek kellett falazni Apánál, amikor Playboyt kellett a házba csempészni!

-              Na, most lebuktál! – heherészik Dean. – Komolyan mondom, kellene neked egy barátnő. Vagy ha az nem is, egy…

Már megint ezzel jön! Elegem van belőle!

-              Fogd már be! – kiáltok fel. – Nem csajozok, és kész!

-              Pedig a normális emberek azt csinálják, amíg te pornót nézel.

-              Köcsög! – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt.

-              Ribanc! – vág vissza Dean.

A következő benzinkútnál bevárjuk Bobbyt és Stellát, akik öt perccel utánunk érik el a parkolót. Mi akkor már a kávénkat isszuk az Impalának támaszkodva.

-              Lassabb kocsival már nem is jöhettetek volna – fogadja őket Dean, gunyorosan mosolyogva.

-              Dehogynem – feleli Bobby, miközben igazít egyet kopott, fekete-fehér baseballsapkáján. – Csak annak a ’88-as Volkswagennek minden kereke defektes.

Gondolom, ez részben Stellának köszönhető.

A lány ekkor ér oda hozzánk (eddig a cipőjét kötötte, miután kis híján megbotlott a saját lábában.); feszes farmert visel, rövid ujjú piros felsővel, állig érő szőke haját a szél az arcába fújja. Még mindig nem hiszem el, hogy ő ugyanaz a Stella Echolls, aki annak idején megszeppenten pislogott ránk Bobby kanapéján ülve. Ezzel az új külsővel még akár jó csajnak is nevezhetnénk.

Na jó, nem kéne tovább bámulnom, mert Dean nagyon néz minket, és nem hiányzik még egy szívatás a mai napra. Ezúttal azzal, hogy belezúgtam Stellába. Akkor már inkább emlegesse az Erotika temetőjét! Már nem mintha bármi bajom lenne a kiscsajjal, csak nem akarom azt hallani a bátyámtól, hogy mikor hívom már randira, vagy fogok alsógatyában kicsoszogni a szobájából, vagy ő az enyémből. Főleg azért nem, mert ezeknek semmi alapja nincs.

-              Nem jöttök velünk Ansleybe? – kérdezi Bobby, kizökkentve ezzel a gondolataimból.

-              Miért? – kérdezek vissza zavartan.

-              Van ott egy érdekes ügy, öcskös – feleli Dean. – Öt kamionbaleset egy hét alatt egy kanyar-és kátyúmentes útszakaszon. Műszaki hibára tippelnek, de szerintünk másról van szó. Bobbyt egy régi barátja hívta fel ezzel kapcsolatban, de az újságban is benne van.

Azzal elém tolja a mai újságot, melynek a címoldalán valóban ott virít a kamionos cikk.

-              Úgy döntöttünk Stellával, hogy utánajárunk a dolgoknak – mondja Bobby. – Lenne kedvetek csatlakozni?

Kérdőn nézek Deanre, mire ő vállat von.

-              Tulajdonképpen semmi dolgunk nincs – szólalok meg némi töprengés után.

-              Ez most a Meg-Kell-Találnunk-Apát-Sammy volt, vagy egy alakváltó? – csodálkozik el a bátyám.

-              Nem te szoktad mondani, hogy nincs semmilyen nyom, amin elindulhatnánk?! – vágok vissza a dühtől remegő hangon. Nem értem, miért tört ki belőlem mindez ilyen hirtelen. – Meg azt is tőled hallani, hogy mentsünk meg annyi embert, amennyit csak lehet!

Dean szemöldöke a homloka közepéig szalad: meglepte, hogy én is tudok úgy viselkedni, mint ő.

-              Nyugi, öcskös, ne kapd fel a vizet! – csitít, két kezét védekezőn maga előtt tartva. – Nekem oké ez a kamionügy, csak azon csodálkoztam, hogy neked is.

-              Mi olyan meglepő ebben? Én is vadász vagyok, vagy nem?

-              Végül is… - von ismét vállat Dean.

***

Nemrég érkeztünk meg a nebraskai Ansleybe, ahol azok a furcsa kamionbalesetek történtek. Most az egyik kocsmában ülünk, és sörözés közben gyűjtjük az információt.

-              Rosszak a gépek a gyárakban, ezért selejtes az áru, amit készítenek – mondja egy enyhén ittas, középkorú, bőrdzsekis férfi, miután a balesetek lehetséges okairól kérdeztem.

-              Nem a gépek rosszak, hanem a sofőrök! – szólal meg egy félkarú, ősz hajú, bajuszos ember a mellettem lévő bárszékről. – Manapság vagy száguldoznak, vagy úgy mennek, mint a lajhár! És mind részegek! Bezzeg az én időmben…!

-              Maga csak ne jártassa a száját, Westbrooke! – inti le a bőrdzsekis. – Nem is tudom, közülünk ki vesztette el a karját autóbalesetben, amikor piásan vezetett!

A félkarú erre dühösen a pultra csapja a poharát.

-              Sose vezettem részegen! – kiáltja.

-              Akkor mivel magyarázza azokat a furcsa hangokat, amiket állítólag hallott?

A félkarú pasas leugrik a bárszékről, de mivel erősen illuminált állapotban van, majdnem orra bukik. Csak azért nem, mert én elkapom.

-              Milyen hangokat hallott? – kérdezem, miközben talpra állítom.

-              Mintha egy gyerek visított volna a fülembe – feleli. – Ezután borultam a furgonommal az árokba. Akkor vesztettem el a karomat.

Visítás? Ez érdekes! A pasi még azt is elmeséli, mikor és hol történt a baleset: húsz éve, azon az útszakaszon, ahol a kamionsofőrök meghaltak.

-              Olyan volt, mintha a kölyök ott ült volna mellettem – magyarázza zavaros tekintettel. – Azt hiszem, még láttam is. Na, megyek, mert vár az asszony!

Azzal eldülöngél az ajtó irányába, nekiütközik az egyik játékgépnek, és pluszba még felborít két széket, amíg végre kiér a kocsmából.

-              Ne is törődjön vele – legyint a bőrdzsekis fickó. – mióta elvesztette a karját, folyton részeg. Összevissza zagyvál mindenféle furcsa hangról.

Egyetértően bólogatok, azonban a félkarú szavai nem hagynak hidegen: az elmondottak alapján találkozhatott egy szellemmel. Megyek, elmesélem Deannek.

A bátyámat a biliárdasztalnál találom, amint Bobby és egy ismeretlen, középkorú, őszülő halántékú, borostás fekete férfival. Stellát nem látom sehol; biztos kiment a mosdóba.

-       Beszállnál, kölyök? – szólít meg az idegen, összevont szemöldökkel