Az ajtó ekkor kinyílik, én meg majdnem feldöntöm az öcsémet, olyat ugrok hátra. Hála a velünk szemben álló, széle-hossza egy nőszemélynek, akinek sárgarépa színű haja van, és az arcára kent foszöld krém miatt úgy néz ki, mint egy vízihulla! Atyaúristen!

-              Maguk meg kicsodák?! – reccsen ránk a hölgyemény.

-              A Vízművektől jöttünk – feleli Sam vigyorogva, és látszik rajta, hogy csak komoly erőfeszítések árán tudja visszatartani a nevetést.

Ez nem igaz! Még képes és kiröhög! Nem ezt érdemlem! Csak öt percig szívattam a törölközővel!

-              Vízereket keresünk – folytatja az öcsém, hivatalosnak tűnő hangon. – Ugyanis a kábelesek szeretnének bekötni ide valamit, és kiküldtek minket, hogy nézzünk körül, nincsenek-e itt vízerek, amelyek akadályozhatják munkálataikat.

-              Jól van, jöjjenek – von vállat Mrs. Vízihulla kelletlenül, és félreáll az ajtóból. – De ugye nem fognak felásni semmit?

-              Mi biztos nem – felelem, miközben átszeljük a krémszínűre festett előszobát, ahol cipők hevernek szanaszét a fehér járólappal fedett padlón.

Tényleg, a földalatti vezetékeket nem az utcán szokták bekötni? Ahhoz miért kell bejönnünk a házba? Tudtam én, hogy valami nincs rendben a tervvel! A kis okostojás persze nem jött rá. Szerencsére, Mrs. Collins sem.

-              Dean – szólít meg Sam vigyorogva -, az előbbi kétméteres ugrás is a csajozási módszereidhez tartozik? – kérdezi.

Jól van, nekem se sikerülhet minden! Honnan tudhattam volna, hogy Collinséknak nincs lányuk? Vagy ha van, akkor házon kívül tartózkodik.

-              Na és, ha az utcába kötik be a kábelt, ahhoz miért kell… - kezdem, amikor az EMF sípolni kezd.

Mrs. Collins erre elfordul a nagyképernyős plazmatévétől, melynek képernyőjén egy barna hajú, anorexiás csaj kornyikál spanyolul.

-              Csak nem vízeret találtak? – kérdezi a nő.

Nem akarja lemosni azt a rohadt krémet?! Mert akárhányszor ránézek, erős bennem a késztetés, hogy belelőjek egy sorozatot.

Apám, ebben a nappaliban tényleg nincsenek növények! Ott a tévé, a hangszórók, a hülye absztrakt festmények meg az ezüstmetál polcok, de sehol egy szál virág vagy egy cserépnyi zöld izé.

-              Azannyát! – álmélkodok, mire Mrs. Vízihulla-Collins kérdőn néz rám. – Öhm, csak azon csodálkoztam, hogy egy ilyen világos szobában nincsenek növények.

-              A férjem gyűlöli őket – hangzik a válasz. – Megmérgezte őket, és mind elszáradt.

-              Milyen kár! – sóhajtok fel.

Annyira azért nem. Így legalább tudjuk, kit kell ma éjjel kiásni.

Hol vagy már, Andy Collins? Itt bolyongunk egy órája a temetőben, de még nem találtuk meg a sírját. Pedig Stella megpróbálta kiszedni Steve Collinsból a pontos helyet, de a srác nem igazán volt képes másról beszélni a Casablancán kívül. Hihetetlen ez a kiscsaj! Egyik pillanatban még az öcsémmel kavar, aztán meg a Collins-gyerekkel… Mi lesz veled, apáca? Ő és Sam alig szólnak egymáshoz, csak elvörösödnek, akárhányszor csak összenéznek. Bobby nem értette, mi ütött beléjük, aztán, mióta felvilágosítottam, folyton vigyorog. Pedig nem is a pókeres verziót meséltem el. Azt csak akartam. Az lett volna a lényege, hogy vetkőzős pókert játszottak, és Stella nyert. De végül az igazat mondtam, mert nem akartam, hogy Sammy agyonvágjon az ásójával.

Hopp, egy Collins-sír! Igaz, ez még nem Andrew, hanem Archibald, de már nem lehetünk messze. Aki először megtalálja, az a vendégem egy sörre!

Nna, meg is van: Andrew Collins, meghalt 1974. június 30-án. Akkor ássunk! Persze, ezt is Samnek meg nekem kell csinálni, mert Stella lány, Bobby meg minek strapálja magát, ha mi, fiatalok is itt vagyunk? Tudjátok, mi ebben a tanulság? Ne vadássz ötvenes pasikkal.

Se beszari lányokkal, akik akkorát képesek visítani, hogy azt még a nagyanyjuk is hallja Sioux Fallsban. Hála Stellának, nem tudtuk elégetni Andy Collins csontjait, mert amikor tartotta nekünk a zseblámpát, az éjjeliőr kutyája megbökte az orrával! Oké, hogy ez volt a második éjszakai túrája a temetőben, és hogy én is megijednék, ha Rex felügyelő a kezemhez nyomná azt a nedves orrát, de mégse kellett volna akkorát visítani, hogy felébredjen rá az éjjeliőr, és kihívja a rendőrséget, akik mostanra már körülvették a temetőt.

Mi van, ha éjszaka megint meghal valaki? Bravó, Stella!

De most legalább nem bőg, pedig elég rendesen lecsesztük a kocsiban, menekülés közben. Igaz, azóta már nyolcvanszor bocsánatot kért, ami bizonyos szempontból még idegesítőbb, mint a sírás, mégis arra utal, hogy valamilyen pozitív hatást már gyakoroltunk a kis apácára.

Bobby reggelig itt marad a motelben, ami azt jelenti, hogy az öcskössel kell egy ágyban aludnom. Már ha ő nem Stellát választja, tekintettel a délután történtekre. Na jó, ehhez azért még a Greenleaf teljes alkoholkészlete kevés lenne. Éppen próbálja felvidítani azzal, hogy a mi bénázásainkról mesél neki, többek között arról, amikor egy alkalommal vadászat közben bekapcsoltuk a tűzjelző berendezést. Persze, az is Sammy műve volt…

-              Hé, fiúk – dugja k a fejét Bobby a fürdőszobából. – Ma már ne menjetek fürödni, mert elfogyott a meleg víz.

Eleve nem volt már sok belőle, hiszen délután mindnyájan túlestünk a tisztálkodási programon. A tapasztalt vadász pólóban, alsógatyában kacsázik ki a fürdőszobából, baseballsapkával a fején. Vajon alvás közben leveszi? Jó kérdés…

***

Reggel visszavisszük Bobbyt Jeremy Owenshez, aki azzal fogad bennünket, hogy az éjjel sírgyalázók jártak a temetőben.

-              Tudjuk – von vállat a tapasztalt vadász. – Azért is vagyunk itt. Letehetnénk az ásóinkat nálad, amíg a rendőrök nyomoznak? – kérdezi kertelés nélkül.

-              Sejtettem, hogy ti voltatok – mondja az ansleyi autószerelő, száját keserű mosolyra húzva. – De miért akarjátok nálam hagyni az ásókat?

-              Mert lehetséges, hogy a rendőrök a motelekbe is benéznek, vagy ne adj’ isten, az autókba – magyarázom. – Na már most, ha találnak a kocsinkban két ásót, az esetleg gyanús lehet nekik.

Nem mintha a fegyverraktár a csomagtartóban nem lenne gyanús, de hát szövetségi nyomozók vagyunk, nem? Nekik kell fegyver! Ásó viszont nem létszükség a munkájukhoz.

-              A te garázsodat valószínűleg békén hagyják – veszi át a szót Bobby -, mert benned bíznak.

-              És este úgyis elvisszük innen őket – szól közbe Stella.

-              Csak nem vissza akartok menni a temetőbe? – tátja el a száját Jeremy.

Mind a négyen bólintunk, mire az autószerelő a fejét csóválja.

-              A környék tele van rendőrökkel. Roy ugyanis addig nem fog elmozdulni onnan, amíg el nem kapja a sírgyalázót – magyarázza. – Normális esetben magasról tojna az egészre, de most be akarja bizonyítani az ansleyi fakabátok hatékonyságát az itt tartózkodó szövetségi ügynököknek. – Jelentőségteljes pillantást vet Samre és rám.

A franc egye meg! Ilyen buzgómócsingot a gimiben láttam utoljára! Miért most kell mélyítgetnie a nyelvcsapásait?! Stella, ezt sosem bocsátom meg neked! És mindenek fölött: soha többet adom ki magam szövetségi nyomozónak!

-              Nem lehet őket valahogy kijátszani? – tűnődik Sam.

Naná, oszoljunk két csoportra: Bobby és én harisnyával a fejükön beosonunk a bankba, pénzt követelünk, és amíg a rendőrök velünk próbálnak megegyezni, Sammy és Stella végeznek Andy Collinsszal.

-              Vigyétek el az őrsöt egy Lakers-meccsre – javasol Jeremy.

Ennél még az én bankos ötletem is jobb!

-              Másképp nem lehet szellemeket ölni? – szólal meg Stella ártatlanul. – Csak úgy, hogy elégetjük a csontjaikat?

Mindnyájan kérdőn nézünk rá, mire ő elpirul a falon lógó jávorszarvasagancs alatt. Mert Jeremy nappalija tele van vadásztrófeákkal: vaddisznó, szarvas, puma… már csak az éneklő lazac hiányzik. Úgy érzem magam, mint egy vadászkastélyban.

-              Ez a legegyszerűbb módszer – feleli Bobby elmélázva. – Hirtelen nem jut eszembe másik, de gondolkodom.

Na, azt nekem is kéne, mert én is csak az égetősre emlékszem.

-              Apukátok naplójában olvastam, hogy egyes kísérteteket tükör segítségével lehet kinyírni – folytatja Stella. – Össze kell törni, vagy ilyesmi.

-              Az Bloody Maryk ellen hatásos – világosítom fel. – De ez egy sofőrgyilkos gyerek!

-              Tudom, de azt is olvastam, hogy a tükörben el lehet fogni a szellemet.