Sam:

Dübörgő léptek zajára ébredek, majd homályosan látom, amint a szobám ajtaja kivágódik, és egy árnyék ront be rajta, amely egy szemvillanás múlva már a párnámba próbál belefojtani. Rémülten pislogok rá, nem tudom hova tenni a fejemben a dolgot, főleg, hogy a kékesszürke derengésben ráismerek az árnyékra: Dean az! Biztos megszállta a démon!

Aúú, ez fáj!

-              Cristo… - hörgöm, a bátyám ujjaival a nyakam körül.

-              Felrobbantottad a kocsimat, te rohadék! – sziszegi Dean.

Mi van? Nem értem! Idejét se tudom, mikor vezettem utoljára az Impalát!

A bátyám egyre mélyebben nyom bele a párnámba, én pedig már nem tudok tiltakozni. Legalábbis verbálisan nem. Amennyire csak helyzetem engedi, meglendítem a karom, és arcul csapom Deant. Ez visszarántja őt a valóságba, és végre elengedi a nyakamat.

-              Normális vagy?! – csattanok fel levegő után kapkodva.

-              Felrobbantottad a kocsimat! – vádaskodik a bátyám.

-              Tessék? – Fogalmam sincs, miről beszél.

-              Még tagadod?! A saját két szememmel láttam, hogy felrobban, és te rohansz be a házba!

-              Ezt csak álmodtad! – ellenkezek. – A kocsi kint parkol a ház előtt; nézd meg!

Dean erre felpattan az ágyról, és az ablakhoz ugrik. Én követem, de csak félútig jutok, mert a bátyám elkap a pólómnál fogva, és a kék tapétás falnak lök. Nos, ez arra enged következtetni, hogy az Impala nem áll a ház előtt. Basszus.

-              Mégis csak felrobbantottad! – kiáltja Dean.

-              Talán csak máshol parkoltál le – próbálom menteni a menthetőt. – Fogd már fel, hogy azt csak álmodtad!

Ekkor Stella lép be a szobába, rövid ujjú pizsamában, egy műanyag flakonnal a kezében. Amikor meglátja, mi történik a sarokban, SPM-fokozatra kapcsolva rohan oda hozzánk és borítja a bátyám fejére a flakon tartalmát, aki ettől végre észhez tér.

-              Sam? Stella? – pislog körbe csodálkozva. – Miért öntöttél le vízzel?

-              Azt hittem, megszállt a démon – feleli a lány. – De nem füstölsz.

Tehát az üvegben szentelt víz volt. Nem rossz, Stella, nem rossz!

-              Mi történt? – kérdezi.

-              Az öcsém felrobbantotta a kocsimat! – válaszol Dean ingerülten.

-              Álmodban – teszem hozzá.

-              Az autó a garázsban van, fiúk – közli Stella álmosan. – Én zártam be.

Erre Dean, mint akit kősóval lőttek seggbe, a garázs felé rohan, mi meg utána. Közben még mindig csodálkozom Stella gyorsaságán. Igaz, ha Deant tényleg megszállta volna a démon, nem lett volna ideje mindezt végigcsinálni, mert félúton a sarok felé falhoz csapta volna. Azért jó látni, hogy fejlődik.

Mire a garázshoz érünk, a bátyám már a motorháztetőn fekszik, és átszellemült arccal ölelgeti a ’67-es fekete Chevrolet Impalát. Jesszus! Ha lesmárolja az ablaktörlőt, kihívom a diliházat!

-              Ne nézz oda, Stella, ez korhatáros! – súgom oda a lánynak vigyorogva.

-              A Rémálom az Elm utcában 3 nem volt az? – húzza fel ő a szemöldökét.

-              Bele se merek gondolni, milyenek lesznek a gyerekeik – motyogom.

-              Remélem, az Impala modorát öröklik majd.

-              És az étvágyát is – teszem hozzá.

-              Hé, Sammy, én sem filózok azon, hogy milyenek lennétek a TI gyerekeitek! – szól oda nekünk Dean, miután lekattant a visszapillantó tükörről.

Mi van? Milyen gyerekeink? Úgy érti, Stellának és nekem? Na ne! A kiscsaj elpirul, és álmosságra hivatkozva távozik a garázsból. Nem csodálom, hogy zavarba jött, de igazán hozzászokhatna már, hogy Dean ilyen jellegű megjegyzéseit annyira kell komolyan venni, mint egy démon szövegelését. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy az éjszaka hátralevő részében bezárjam a garázsba. Már csak azért is, mert felébresztett. Legalább lesz alkalma kiélveznie a babyje társaságát. Hehe…

***

Deant Mrs. Echolls-Grint engedte ki a lakásból, hét óra körül. A bátyám, bosszúból a bezárásért, citromlevet öntött a kávémba. Jaj, olyan gyerekes az a szívatás, elegem van belőle!

De ezt még visszakapja, annyi szent!

Tíz óra fele átugrottunk Alice-hez Csodaországba, ahol Stella előadta a barátnőjének korszakalkotó ötletét, miszerint vinni kéne egy kis jeges teát a rendőröknek, hogy így segítsük a munkájukat. A cukrász persze kapott az alkalmon, és néhány kosár muffinnal segíti a missziónkat. Persze, mondanom sem kell, miből csináltuk a teát: a tegnapi szentelt vízből. Szétosztottuk a rendőrök között, de az őrsön senki sem lett rosszul tőle, ami végül is megnyugtató dolog, ugyanakkor egyáltalán nem az, hiszen így még mindig nem tudjuk, hol a démon. Az is igaz, hogy a kapitányságról néhányan a hullaházba mentek Meredith Carter és a két áldozat boncolását felügyelni, oda viszont nem állíthattunk be egy piknikkosárral meg egy fazékkal! Szóval, megint nem jutottunk előbbre.

Most pedig itt ülünk az Echolls-ház konyhájában, és készülünk a Nagy Visszavágóra, melyre Dean hívta ki Stellát és a nagymamáját abban a reményben, hogy ezúttal hátha kifoghat rajtuk. Nekem nincs sok kedvem játszani, így ma csak osztó leszek, mert arra azért kíváncsi vagyok, sikerül-e a bátyámnak elérnie célját.

Már keverném a paklit, amikor csengetnek. Stella meglepetten néz össze a nagymamájával, majd megy ajtót nyitni.

-       Alice! – kiált fel meglepetten. – Mi történt? – kérdezi.

Ajtócsukódás hallatszik, aztán a cukrászlány fojtott hangon beszámol jövetelének okáról, de nem értjük, mit mond. Bármi legyen is az, Stellát sikerült halálra rémisztenie, ugyanis falfehér arccal és remegő lábakkal jön vissza a konyhába.

-       Megvan a démon – jelenti be halkan, majd a konyhaszekrényhez megy, melyből két üdítőspoharat vesz ki.

A démon? Erre mindhárman felkapjuk a fejünket, és kérdőn  nézünk a lányra, aki épp vizet enged a poharakba.

-       Azt hiszem, Josh az – folytatja Stella. – Alice azért jött át, mert nagyon csúnyán összevesztek, és Josh üvöltözött vele. Azt mondja, még sose látta őt ilyennek; mintha kicserélték volna a férjét.

-       Lehet, hogy csak fáradt – véli Mrs. Echolls-Grint.

-       Szerintem nem – rázza a fejét az unokája. – Josh nem üvöltözik, ha fáradt. Olyankor meditálós zenét hallgat.

Talán nem ártana ránézni a srácra; ő ugyanis nem ivott a szentelt vizes teából, mert a boncoláson volt, s így nem kizárt, hogy az a rohadék éppen őt szállta meg. Ráadásul ő mentette ki Meredith Cartert a vízesésből!

Dean ekkor feláll a helyéről, és a pisztolyáért indul, én pedig Stellához fordulok:

-       Ne halogasd tovább – mondom neki. – Akár Josh az, akár nem.

Nem akarom, hogy úgy járjon, mint én. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy elhallgattam Jessica elől az igazságot, hiszen ellenkező esetben talán elkerülhettük volna a tragédiát. Akkor talán még most is életben lenne. Stellával ilyesmi nem történhet, el kell mondania Alice-nek, miért volt távol mostanában.

A lány bólint, majd a két pohárral a kezében visszamegy a nappaliba. Mrs. Echolls-Grinttől megtudjuk, hol lakik Josh és Alice, aztán Deannel a hátsó ajtón keresztül távozunk.